A 2022-es választás nemcsak az „Orbán vagy nem Orbán”, hanem morális világképek harca is lesz.
Pár ezer karakterben tizenkét év értékelését adni szinte lehetetlen, különösen akkor, ha szerzője elemzői jelleggel, azaz nem legitimáló keretben kívánná azt elvégezni. Vizsgálhatnánk például a közpolitika felől, ami megannyi szempontot hozna be, így könyvnyi terjedelemről beszélnénk. Amennyiben egy-egy területet értékelnénk, az szükségképpen a rezsim vagy a közpolitika komplexitásának leegyszerűsítéséhez vezetne, így ettől eltekintek. Azt is kár lenne gondolni, hogy a másik oldalon állóként megpróbálok az értékmentesség jegyében eljárni. A szerző személye elég egyértelmű lehet arra nézve, hogy az alábbiakban milyen konkrét értékkatalógus jegyében érvel.
Térjünk le tehát akkor a „módszertani” viták bonyolultságáról, és forduljunk, ha nem is az Orbán-rezsim immanens politikai logikájához, hanem egy jobboldali politikai filozófushoz. Lánczi András legutóbbi munkájában (Antikok és modernek vitája) a következőképpen fogalmaz: „Mivel egyedül az igazság nem relatív, ez mindaddig fenn is fog maradni, amíg az Orbán által képviselt igazság fennáll. […] Amikor Orbán majd egyszer lelép, nem az igazsága fog elveszni, csak relativizálódik a politikai harcban.”
Ezeken a gondolatokon érdemes kicsit elidőzni. Csak egy kizárólag az ideológia által vezérelt ember gondolhatja azt, hogy a politikában van olyan, hogy igazság. Mármint hogy az egy és örök. A politika dinamikáját éppen az igazság- és igazságosságkoncepciók, illetve azok megalapozásának küzdelme hajtja – és megannyi más. Ezt különösen azoknak kellene elfogadniuk, akik mind az emberi természetet, mind az abból fakadó, testre, jellemre, lélekre, majd cselekvésre vonatkozó gondolatokat csak egyféleképpen akarják elgondolni. Ez a korlát megbocsátható, ha kognitív eredetű, elfogadható, ha vállalt értékválasztás, de lelepleződik, ha érdekvezérelt. Az érdek pedig a legkülönfélébb lehet. A negatív pólusa ennek a pozíciónak, hogy „csak” (lásd Selmeczi Gabriella sajtótájékoztatóját, 2014. április 2., Youtube), vagy a pénz. Utóbbiak egyike sem a politika saját logikájából következik, hanem a megalapozatlanságot és a pénzt tekinti a politika céljának.
Persze nem rajta múlt; ő megtett minden gusztustalanságot, amit csak lehet, ám az elvi szilárdság kifogott rajta. Ami egyaránt jellemző Lévai Anikóra és Orbán Viktorra. Horváth K. József írása.
Egy friss kutatás szerint a Fidesz szavazói nyitottabbak személyes kapcsolatokra más világnézetűekkel, míg az ellenzékiek zárkózottabbak, még az ismerkedést is elutasítják.
A frakció nézőpontja világos: mielőbbi békére van szükség.
Lehet, hogy ideje lenne Brüsszel Hangjára átkeresztelni ezt a lapot. Horváth K. József írása.
Menczer Tamás szerint Brüsszelben most dől el Ursula von der Leyen sorsa.
A Tisza-vezér gusztustalan módon leelvtársazza Orbán Viktort, miközben pont ő tolja ezerrel a brüsszeli neomarxisták, azaz a valódi elvtársak, a valódi kommunisták szekerét. Horváth K. József írása.
„Elindult egy olyan egészséges dialógus a két ország között, amire már évek óta nem volt példa” – emlékeztetett Magyar Levente.
Miközben a Tisza fővárosi politikusától csak egy érzéketlen megszólalásra futotta, Magyar Péter egyetlen Ukrajnát bíráló hangot sem mert kiejteni a száján azok után, hogy ukrán toborzók vertek össze egy magyar állampolgárt, aki később életét vesztette.
